Karosi Júlia Quartet & Ben Monder
“Without Dimensions”

Karosi Júlia Without Dimensions (Dimenziók nélkül) című albumán újragondolta Bartók Béla és Kodály Zoltán alkotásait, és a többszörös Grammy-díjas New York-i gitáros Ben Monder eredeti stílusát beleszőve kortárs jazz környezetbe helyezte azokat. Közös albumuk és produkciójuk egyik része az énekesnő saját kompozícióiból áll, másik része pedig a két magyar zeneszerző előtti tisztelgés, mellyel az énekesnő egyben finoman beleszövi saját zenei örökségét a jazz-be. A műsor nagy sikerrel debütált 2019-ben a Művészetek Palotájában.


A zenei anyag 2020-ban lemezen is mejelent Without Dimensions címmel. Elmélyülést igénylő, modern anyag született így, ami a komolyzene és a jazz határán mozog. Műfajokon átívelő projekt, mely teret enged az improvizációnak, és a szavak nélküli éneklés kap benne főszerepet. A Without Dimesions a Jazz Weekly oldalán a hét lemeze címet is elnyerte, a New York City Jazz Records és a legfontosabb német nyelvű jazz-magazinok – Jazzthing, Jazzpodium, Concerto Magazin – is pozitívan írtak róla. A BBC Music Magazin kritikusa, Garry Booth négy csillagos értékelést adott a lemeznek. Írásában kiemelte, „Bartók Béla műveinek emlékezetes interpretációi (Karosi hangszerelésében), és az ezekhez kapcsolódó saját szerzemények egyaránt gyönyörűek. Karosi magasságokban szárnyaló vokálja remekül passzol Monder szuperszonikus szólóihoz.”